2016. október 3., hétfő

Elvek és ellenérvek

Esküszöm, a hideg kiráz attól, ha nem lehet saját véleményem... Valószínűleg ez belém kódolt, genetikai hiba, mert nem emlékszem napra, mikor ez ne lett volna a lényem része. Ez magával vonja, hogy sokszor bunkónak gondolnak, pedig én csak akkor is őszinte vagyok akkor is, mikor arra senki nem vágyik. 
Ezt vártam valahogy az újságírástól is: hogy majd bármikor azt mondhatok, amit akarok, aztán lassan ráébredtem, hogy nem csak a szerkesztőségekben, hanem az élet minden területén kussolni kéne. 
bird, girl, and free képErre tökéletes példa, hogy tegnap, hetek óta először végre haza tudtam utazni a családomhoz. Békésen ültem a buszon, mikor is egy ismerős idős néni (kedves is, aranyos is, tehát a ritka fajtából való), helyet foglalt velem szemben, és beszélgetni kezdtünk. Kérdezett mindenről, amiről ilyenkor szokás: munkáról, lakásról. Aztán váratlanul nekem állította a kérdést, hogy fogok-e szavazni. Én meg hebegtem, mentek az ,,izék", de nem azért mert ne lenne meg erről is a véleményem, hanem mert olyan szürreális és váratlan volt a kérdés, hogy hirtelen csak a fejem kapkodtam.Hiszen hogy lehet ez téma két olyan ember között, akik alig ismerik egymást? Akik csak a buszon beszélnek egymással... Mégis miért kellene nekem megvitatnom valakivel azt, hogy ebben a kényes témában melyik oldalon állok? Ha nem kellett volna leszállnom a következő megállóban (addigra tértem csak magamhoz), elmondtam volna azért neki, mit ferdít el a sajtó és mit nem, valamint, hogy ne akarjon engem senki meggyőzni, mert nem a napraforgó fajtából vagyok. Az észérvek természetesen termékeny talajra hullanak a fejemben, és átgondolok dolgokat, ha kell, de nem hiszem, hogy az élet különböző szegmenseiben meg kellene egymás győznünk bármiről is, ami nincs kapcsolatban a legújabb sütemény recepttel, a pasikkal, vagy a barátokkal. 
Ezért is gondolom, hogy meg kellene tanulnom hallgatni, lehajtani a fejem, nézni megint a cipőm orrát, de egyszerűen képtelen vagyok. A nagy pofám... az fog a sírba vinni, tudom. 
Lehet, hogy a vörös hajú emberek tényleg kicsit hevesebbek, mint az átlag? Ezért vagyunk makacsabbak, nyersebbek és a világszemléletünket tekintve szarkasztikusabbak? Vagy eredhet ez abból is, hogy mindig őszinteségre voltam nevelve, és a szabad választás már egészen totyogó koromtól megilletett engem.
Ha kérdeznétek, azt mondanám, hogy büszke vagyok arra, hogy ilyen nyíltan elmondom, amit el akarok. Pedig tudom, hogy vannak hátulütői. Néha csak azok vannak. De az ember nem tud kifordulni a bőréből, hát miért próbálkozna vele mégis? Jobb elfogadni magunkat ilyennek, aztán a többiekre meg nyugodtan érvényesülhet a ,,vagy megszoksz, vagy megszöksz" elve...

2 megjegyzés:

  1. Szia, a magyarblogokon láttam meg a blogodat. Érdekes vagy, nagyon jól írsz.

    VálaszTörlés
  2. Szia :) Köszönöm szépen, örülök, hogy idetaláltál. Remélem jó perceket fogsz itt tölteni. :)

    VálaszTörlés