2017. október 28., szombat

Otthon

Gyereknek érezni magunknak az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Hátradőlhetünk és érezhetjük a gondtalan, családi szeretetet, az ismerős, meleg környezetet, a nosztalgikus zajokat és illatokat, közben pedig olyan dolgok idéződnek fel bennünk, amikről már nem is tudtuk, hogy léteznek. Például, hogy mennyire szeretjük otthon az ereszről lecsepegő eső hangját, a vasárnapi főzés neszeit hajnalban, a kutyánk lelkes csaholását, lábunk alatt a föld őszi-hideg göröngyeit. Ezután mindig kicsit megszakad a szív, mikor újra felnőtté kell válni. Dolgozni kell, hitelt és számlákat fizetni, tervezni, hogy mikor vegyünk házat és mikor jöjjön az első gyerek... A gyermeki otthonunk nagyszerűsége talán akkor képes kiteljesedni igazán, mikor kikerülünk onnan. Ugyanis akkor kezdjük csak el értékelni, mit is veszítettünk el. Azt hiszem, az idővel bölcsebbé is válunk. Megtanuljuk kiélvezni az együtt töltött napokat, el tudjuk rekeszteni a gondjainkat és csak élünk, lebegünk, mint Júlia a város fölött.
Ilyen nekem, mikor hazamegyek.