2012. július 29., vasárnap

megint érzem... azt az elkeserítő fájdalmat, ami a mellkasomra telepedett, és egyenlőre nem szándékozik mozdulni egy tapodtat sem. hiába marom a bőröm, nem csillapodik. csak magamnak okozok fájdalmat. nincs erőm várni sem, de mozdulni sem tudok. nincs kedvem semmihez, egyedül szeretnék lenni. egyedül sétálni, kitérni az emberek elől, akik velem szemben jönnek megállás nélkül. azt akarom hogy megkönnyebbülten felsóhajthassak, elengedhessem az aggodalmaimat, amik egyik percben még komolynak, a másikban már gyermetegnek hatnak.
                         csak egyetlen ölelésre, vagy egy csitító szóra van szükségem.