,,Csak a szívem, az ne lenne..." (Fish!)
Mennyi bonyolult dologtól mentene meg minket, ha tényleg nem lenne. Mert megúsznánk mindenféle szívfájdítást, sóvárgást, és esetlen hiányt, amivel voltaképpen egész nap traktáljuk magunkat. Fura ez a kis szervünk odabent a bordáink mögött. Miért kell gyorsabban vernie egyes helyzetekben? Miért nem viselkedhet ugyanúgy mindig, minden percben? Ha úgy tartja kedve, megkínozza hordozóját, ki akar belőle szakadni, mintha máshová vágyna, és a fájdalom amit okoz, nem éppen felemelő érzés. Könnyebb lenne nélküle. Nem lennének álmatlan órák, ideges napok, vagy zaklatottság. Minden megoldódna ha nem dobolna odabent, mint egy zajos hangszer.
Vagy legalább engedné magát korlátok között tartani, hagyná, hogy mi döntsük el, mi hiányzik, mi után vágyunk esztelenül, és meggondolhatnánk, mikor akarunk álom nélkül forgolódni a párnák között.
De nem engedelmeskedik akárhogy igyekszünk, nem változtat viselkedésén, megzabolázhatatlan természetén. Csendet akar, világból kiszaladást, ölelést, és forró csókokat, nyugalmat, nevetést, és boldog sírást, éjszakai ücsörgést, táncot, és sörözést.
Mindent akar, telhetetlen és önző.
Szóval szívesen bérbe adnám a sajátomat, akár ingyen. Nem igazán érzem szükségét létezésének. Majd akkor kérem vissza, ha elmúlt a várakozás, lehullanak a falevelek, és kevesebb lesz a napsütés.
Ahogy gyakran emlegetem mostanában, kell egy üveg Jack Daniels, hogy úgy érezzem nem érdekel semmi,a a fahéjas cigim, meg az, hogy egyedül legyek és hallgathassam bömbölve a zenémet... Majd aludnék úgy egy hónapot nyugodtan, nem hagynám, hogy zavarjanak, és ébredés után már a várakozásnak is vége. Nem lenne több aggodalom, sem semmi más, ami most zavart kelt a rendszeremben odabent. A szívem ugyan továbbra sem viselkedne úgy ahogyan én akarom, de pihenésre van szükségem, hogy elviseljem, ahogy kínoz....
