Hogy mikor kerültem megint ebbe a  szétcsúszás-közeli állapotba, észre sem vettem. Még egyik reggel jól ébredtem, majd eltelt talán a  délelőtt, és tessék... Mint egy ragályos betegség, alattomosan érkezett megint. Ma reggel vettem észre először, hogy itt bajok lesznek. Mikor legszívesebben falnak fordultam volna és elsírtam volna magam... a semmiért. Igazából nem is volt semmi különösebb baj. És a  hiányérzeten kívül igazából most sincs semmi komolyabb. Jaj, nem jó ez így. A szeszélyesség, vagy nevezhetjük akárminek, néha már csaknem fojtogató. Utálom ezeket a  periódusokat. Amikor csak kattogok, összeesküvéselméleteket gyártok, idegeskedem, nem találom a  helyem. Megint kellene az az ablak nélküli szoba azt hiszem