Neked... senki másnak...

Mikor kinyitod a  szemed, és ő feletted hajol, viharszínű szeme mosolyog, te pedig utána kapsz, magadra rántod és csak szorongatod mint egy puha párnát. Egy megragadott álom. Majd levetkőzik, befekszik melléd, és bámerre fordulsz altodban, ő is mozdul veled. Ujjai az ujjaidat markolják, arca a nyakadnál pihen. Alig alszol, de élvezettel hallgatod a  szuszogását, egy egy morgását. Majd hajnalban megpróbálod felrázni őt, reggelizni cibálni, mindezt mosolyogva,semmit nem bosszankodva. Kisétál veled a  buszhoz, együtt mentek egy ideig, majd mikor leszállsz és mész tovább, máris hiányzik. Pedig még látod néhány pillanat erejéig a  busz üvege mögül.
Aztán telnek az órák, rohangálsz, meleged van. Vajon iszik rendesen, mit csinál? Unatkozik egyedül? Megmosolygod akárhányszor csak rá gondolsz. Mert ilyen egyszerű az egész. Szereted. Szereted az erős kezét, a nevetését, a  boldogságát és a szomorúságát, a titkait, az őszinteségét, a pici hegeit, az apró anyajegyet a  csuklójánál, vagy a  könyökhajlatában, az illatát, a puhaságát. Mindenét.
És nem mondhatod hogy álom, vagy képzelgés, mert igenis ez történik, ő melletted van, szeret és megvígasztal ha úgy érzed nem megy tovább...

Tudod mit?? Ez nem is TE vagy... hanem ÉN. Én szeretem ŐT mindennél jobban. A levegőnél és az életnél is erősebben. Minden szívdobogásommal, az ereimben bugyogó véremmel, a tüdőm összehúzódásaimmal, a  fájdalmammal, és az élvezetemmel ...

SZERETLEK...!

,,Sose tudtam felfogni, hogy van az, hogy valaki félelemből nem meri kimutatni az érzelmeit. Nálunk olyan természetes volt az érintés és a simogatás, mint ahogy az ember levegőt vesz."

(Anna Gavalda)