2012. október 12., péntek

,,Építkezés" lépésről-lépésre

Mikor először kezdtem el írni egy történetet, már akkor is csak éjjel tudtam működni ilyen téren. Kizárólag akkor jöttek a szavak, az ötletek, a történet apró elemei. Ez ma sincs másként. Takaró alatt a lábam, kezemben papír és toll.
Azt sem tudtam mit kezdek el írni tegnap este, csak egy ember volt meg, semmi más. Aztán csak jött sorra minden. A nevek, a  helyszín, a bajok, a szereplők. Végül azon kaptam magam, hogy szeretném befejezni, mint egy novellát. Csak írtam, és most is kedvem van hozzá, hogy folytassam, majd bevigyem a gépre, megformázzam úgy, ahogyan azt illik, és kinyomtassam, hogy lássam valami kézzel fogható jelét annak, csinálok is valamit. Befejeztem valamit.
Szeretem ha megkriztizálják azt, amit írok. Abból lehet építkezni, lehet továbblépni. Azt mondtam Babrikomnak, hogy akkor fogok tudni jól írni, ha olyan mondatok születnek az ujjaim alatt, mint hogy ,,itt leszek, ha elmúlik a tél"- ez egy mindent eláruló mondat. Bele van sűrítve szinte egy élet. De lehet én szeretek mindenbe többet látni, mint ami. Mégis van egy olyan érzésem, hogy ez a mosolygós boldog szám, valójában igazán keserédes. Talán a keserűség még nagyon arányban is van, mint az édesség. Mégis mindenki kedvesen emlegeti. Lehetséges, hogy én tévedek.
Előszerettel hangoztatják azt a ,,művészek" hogy csak fájdalomból lehet írni. Ebben van is igazság, meg nincs is. Akkor talán hajlamosabbak vagyunk észrevenni a hibákat, ha szenvedünk, de a boldogságban lehet meglátni az apró részleteket, a színeket, a gesztusokat, a szavak fontos jelentősségét. Azt hiszem, ez az, amiben nem érthetek maradandóan egyet
. Mostanában könyv-olvasás jött könyv-olvasás után. Egyszerűen megint építkeznie kellett a  fantáziámnak. Egészen az alapoktók kellett kezdeni, majd jöhettek a falak. Most valahol a tetőnél járok. Valami készülőben van. Vagy csak szeretném, hogy készülőben legyen? Hm... Talán.
De, szeretek írni. Jobban mint beszélni. Könnyebben is megy igazából, pedig világ éeltemben be nem állt a szám. Nem emlékszem, mikor változtam meg ennyire. Hol lettem más, mint amilyen voltam? Hová tűnt a magabiztosságom, amire olyannyira büszke voltam? Talán évek óta nincs meg. Ennek az építésénél azonban, még az alapozást sem kezdtem el. Valahol ott járok, hogy állok egy bolt előtt kígyózó sorban, hogy meg tudjam vásárolni a hozzávaló anyagokat. A sor pedig eléggé végeláthatatlan. Még csak át sem látok a fejek fölött.
De nem is ez a fontos, ezt a bejegyzést, egészen másnak szántam, annak, hogy szeretek írni. Jobban, mint valaha gondotlam. Már rég el kellett volna kezdenem.


,,Alig írnak bármi jót a befelé forduló emberekről. Ez már csak azért is különös, mert húsz íróból tizenkilenc befelé forduló. Azt tanították, hogy szégyelljük, amiért nem vagyunk társaságkedvelők. De az író feladata a befelé fordulás."
 (Ursula K. LeGuin)

                                                          .Itt leszek, ha elmúlik a  tél.