A bőröm bizsereg a néhány kedves szó hallatán, a pupillám kitágul, még a szívem is nagyobbakat dobban, mint ahogy szokott. Egyszerűen fürdőzöm a pillanatban, a gyöngédségben, amit a ,,viharban" felfedezek. Nevetésem szélesebb, és hangosabb, mint azt valaha el tudtam képzelni.
Most még a távolság sem zavar. Mert tudom, hogy véges. Érzem, hogy nem vagyok egyedül, mégha a szobámban rajtam kívül nincs is senki. Mert Ő készül hozzám, a gondolatiban fel-felbukkanok, és ez a legnagyobb dolog, amit csak kívánhatok.
Nem érzek hiányt. Mintha minden rés be lenne tömve. Mintha nem lennének hiányzó elemek a puzzle-ban. A kép élesen, és édesen rajzolódik ki előttem. Azt hiszem ezt hívják hiány nélküli boldogságnak. Valami megfoglmazhatatlan békesség vesz körül melegen, mint a legpuhább bársony.Várok... Várakozás időszak... De még ez is édes.
Még mindig nem múlt el a gyomorremegés meg a lábreszketés. Egyszerűen imádom, hogy agyalok, mit vegyek fel, mit csináljak a hajammal, hogy valami elismerést váltsak ki. Szeretek szeretve lenni...
Várom a havat, a forralt bort, a kürtős kalácsot. Várom hogy kezemben tarthassam a csomagolópapírt, hogy halljam hogy zizeg, miközben körbetekerem a meglepetésen. Várom a holnapot, a holnaputánt... a többi napot. Nem érzek félelmet.
Köszönöm.
