A tömegtől szerencsére, még mindig borzasztóan irtózok. Már kezdtem azt hinni, hogy elvesztettem ezt a ,,nagyszerű" tulajdonságomat. ( SZARKAZMUS tábla kötelező...) De úgy igazából büszke voltam. Hogy nem egyedül érkeztem, hogy hallgattam a viccelődést a fülembe sutyorogva. Jó volt.
Hogy miért köszönök még azoknak is akiket utálok? Mert ilyen vagyok. Gyakran csak a meglepetés ereje az, ami miatt automatikusan mosolyt csikarok az arcomra. Mint azon a délutánon. Ilyenkor megbánom, hogy nem figyeltem jobban, így nem vérteztem magam fel gőgösen, büszkén, hogy nem érkeztem előkotorni a lebecsmérlő arckifejezésem. Nem érkeztem a fejemet magasra emelni, mégsem bír annyira meghatni ez a dolog, mint amennyire régen tudott. Lehet elmúlt belőlem ez a lázadni akarás, és elég, ha csak a szeretteimnek megfelelek. Mostanában jobban szeretek azzal foglalkozni, mi a helyzet velem, meg a legfontosabb dolgokkal. Szelektálok, szétszóróm a figyelmemet, ahogy Kukla tanár úr mondta.
,,Az is túlélés, ha minden alkalommal átjutok épségben a zebrán"- azt hiszem holnap reggel ez fog az agyamban zakatolni a főiskolánál, meg a buszvégállomáson. Tetszett ez a mondat. Még ilyen apró dolgot, mint ezt a pár lépés is lehetne sikernek elkönyvelni. Egy csepp boldogságnak.Most pedig jöhet egy Agymenők rész, a drága Sheldonnal, vagy egy hosszabb film, még kitalálok valamit.
Kedvem lenne egyszerre ezer dolgot csinálni. Ézem a késztetést, de fáradt is vagyok. Ez a korán kelés kikészít...
Ti pedig holnap... csak ügyesen a zebrákon ;)
