.fokozatok.magyarázat.

a magánynak különböző fokozatai vannak. van az, mikor az ember egyedül él, nincs kihez szólnia. van az, aki önszántából vonul a magány fogságába. és a harmadik, mikor emberek vesznek körül, de te alig tudsz lélegezni. járod az utadat, megfeszíted büszkén a gerincedet, de érzed hogy valami nincs rendjén. hogy valami hibádzik. beszélsz, hallgatsz, társaságban vagy, de nincs értelme.
a szerelem is egyfajta magány. az az igazán rohadék, szadista fajta, amiből az ember csak úgy tud kimászni, ha a párja érte nyúl, hogy kiragadja a futóhomokból.

gyakran nem lehet elmagyarázni, nem lehet formába önteni azt a fajta fájdalmat, amit a hiány szül. azt vagy érzi valaki vagy nem. ha nem, akkor megette az egészet a fene.
minden nő azt mondja, hogy szeretne egy olyan férfit, aki fél elveszíteni. de mi van akkor ha nem is erre vágyik igazán? hanem annak a térdre rogyasztó hiánynak a viszonzásra találására. azt csak az érzi, aki képes a szeretet néha önpusztító formájára.

a szerelem önmagában tökéletes, romlatlan, tiszta. mi el tudjuk rontani, de az érzés akkor is tisztán születik.

(az már csak mellékes, hogy szerelemszőnyege, vagy szerelemparkettája van az illetőnek.  :) )

,,Nem tudom elmondani, amit mondani akarok. Nincsenek megfelelő szavaim, amelyekkel széttörhetném ezt a borzalmas állapotot: a várakozást. (...) Megérintettél, felnyitottál, magadévá tettél. Féltékeny vagyok és őrjítően elhagyatott a némaságban. Az idő nem múlik. Egy helyben áll, de rossz helyen áll."

 (Ingmar Bergman)