Biztosan ismeritek a Kékszakállú hercegnek és várának történetét. Ha nem, akkor most megismertelek vele titeket. A herceg új felesége Judit, aki szerelmes nőként, követi a várban társát. A csarnokban hét ajtó van. Mind kulcsra zárva... Ám ő követeli az első kulcsot... A férfi enged, ő belép... Odabent vér fogadja, a kínzókamra. De a második ajtó kulcsát is követeli. Az a fegyvertárat takarja, a harmadik a kincseket. Ám mindent vér borít. Akárcsak a negyedik ajtó mögötti virágos kertet, és bár Kékszakállú bókol Juditnak, hogy minden az övé, ő megretten a vér látványától. Az ötödik ajtó bemutatja a herceg birodalmát, az országát. De a tájat véres felhő takarja. A hatodik ajtó mögött a könnyek tava rejtőzik. A szomorúság, és bánat tava. Kékszakáll könyörögni kezd, hogy utolsó ajtó maradjon zárva, ám Judit hisztérikusan akarja kinyitni azt, tudni akar mindent, az utolsó titokig. A régi asszonyait takarja... Elmeséli, melyiket hogyan ismerte meg... majd mikor Judithoz ér, palástot terít rá, koronát tesz a fejére. A nő meggörnyed a súly alatt, az ajtó becsapódik, ő pedig bent reked, örök magányba taszítva magát és a férfit is egyaránt...
Azért meséltem el ezt, mert mindig eszembe jut, ha túlzottan kíváncsi vagyok. Óva intenék minden nőt ettől a nem túl kellemes tulajdonságunk gyakori használatától. Természetesen a férfiakban is benne van, de nem olyan nagy mértékben. Nem helyes mindig kérdezni, vannak dolgok, amikről jobb hallgatni inkább, bármennyire is szeretnénk azokat tudni. A kíváncsiság csak egy bizonyos intervallumon belül jó. Ha a határvonalat akár csak egy milliméterrel átlépjük, akkor jön a vörös zóna, amivel a kapcsolat valamelyik tagja kellemetlenül érzi magát.
Ezért újabb üzenetet intézek mindenkihez, aki ezt olvassa, akár nő, akár férfi:
Minden kérdést gondolj meg alaposan, mert lehet egy olyan szobát nyitsz ki, amit utána nehézkes visszazárni...!
De azért egy csöpp kíváncsiság csak érdekesebbé tesz mindent! ;)
