Be akarom zárni a szívszalont. A kulcsot elrakni, lenyelni, vagy tudom is én... Úgysem lesz rá szükség. Az utóbbi időben úgyis csak átjáró ház volt. Az emberek jöttek-mentek, iszogattak, nevettek, panaszkodtak a csaposnak, majd nemes egyszerűséggel távoztak... Talán nem is emlékeznek a helyre. Sem a tulajdonosára...Egyet sajnálok... Hogy ha nem lesz használva, el fogja lepni a rozsda, a pókháló és dohos szag... De már így sem vagyok képes fent tartani. Túl sok a vér, amit az ereimbe pumpál, túl gyorsan ver, ha az ismerős arcot meglátja, túl keserű az egész procedúra. A tulajdonos fáradt... Unott.. Megkeseredett... A kulcs fordul a zárban, az ablakokon össze vannak húzva a függönyök...
Belépés, csak saját felelősségre...
