Basszustól dübörgő éjszakák, és másnap elgémberedett nyakak... Ez kellett már nekem. Felszabadultan ordítani, és ugrálni, nem foglalkozni senkivel. Rájöttem, ha megiszok egy sört, vagy valamit, sokkal barátságosabb vagyok... :D
Hajnalig tartó séta után, meg bóklászás után a Tesco-ban azt hihetnéd, fáradtak voltunk. Pedig nem. Élveztük a tavaszi esőt magunkon, a macskaköves utat, meg a járdaszegélyeket. A vonat lassú zötykölődése után nem sokára végre ágyba kerültünk. Még megcsodáltam néhányszor a D. által szerzett dobverőt, majd a karszalagok mellé tettem.
Hogy mire fogok emlékezni? A rossz kis szendvicsre biztosan, meg arra, hogy a pultos lány el akarta venni a vodkámat, mert azt hitte, üres a poharam... :D Arra, hogy a mikrofonba ordítottam, meg hogy fejbe talált egy dobverő, arra, hogy milyen magasra volt képes emelni D., meg hogy szeretetből bevitt az emberek közé, nem hagyott a sarki bárszéken üldögélni egész este...
Szerettem ezt az éjszakát. Az embereket, téged, meg magamat. Nem volt baj. Egyszerűen minden hömpölygött abban a mederben, ami ki volt neki ásva előre.
MÉG ILYET!
