Minden mélyebben színes az eső után. Idegen. Sokszor, ahogy felpillantok a könyvemből, azt sem tudom, hol vagyok éppen. A vonatablakon vékonyan csordogál az esővíz rozsdabarnává válva.Kissé elveszett ez a világ. Vagy én vagyok az?
Szeretem ezeket a hideg reggeleket, mikor az ember igazán érzi hogy él. Bizsereg a bőre, és fázik.
A csendes magány néha a tarkómra kúszik, pont úgy, ahogyan most is megtette. Kiégetett lelkek hevernek a hajópadló porában, és várnak. Egy vagyok közülük. Félig elfeledett valós számok halmaza. Vérnyomás, szívverés, életkor, magasság és súly. Alak, forma és árnyalat.
Egy név a sok között. Olykor egy szimpatikus csődtömeg, máskor elfajzott szembogár. Választás az van bőven. Bennem meg rajtam kívül. Mint valami ócska önsegítő könyv, nem igaz? Ha-ha.
U.I.: Szeplőirtás megkezdve!
