Meztelen talpad hangosan ragad a csempéhez minden lépésnék. Kivonszolod magad egy pohár vízért, ezalatt kidörzsölöd az álmot a szemedből, majd ülsz és csak vársz, mint abban a 30y számban. Csöpögős ez a reggel. Látom rajtad, nehezen indul. Hogy miből? Abból hogy remeg a kezed, hogy a szemed nem fókuszál. Mi történt veled? Megint elhagytad valahol? lehet. Nem válaszolsz úgy látom. Csak olvasod némán ezeket a felesleges sorokat, de nem szólsz. Nem válaszolsz, hiába kérdezek, és talán nem is akarsz. Nem vagyok benne biztos. Talán egy nagy pohár sör mellett megeredne a nyelved. Vagy ha valami nyomná a lelkedet. A lelki szemetesláda szerepe mindig is az enyém volt, bár tudom, nem akarod ezt átvenni tőlem.
Most felállsz a székről, talpad megint a csempén csattog, plusz egy mosatlan a mosogató tálcájában. Hol van ebben a realitás? Vagy hol van ebben, amit szeretsz? Egymásra hányt gondolatok a sarokban, nem veszel tudomást róluk, pedig ott vannak. Kezdd el kibogozni őket, azt javaslom. Mert a vastag por és koszréteg alatt mindig ott lesznek. Nem tudod eltüntetni őket.
