Letűnt

Ismét rámtört, hogy úgy szeretnék más korban, más időben élni. Távol a Facebook eseményektől, meg a Like-vadászattól. Visszavágyom a báltermekbe, a suhogós, abroncsos szoknyák közé, a remegő gyertyalángokhoz. Kaphatnék levelet, melyben ez áll: 
 ,,Drága Viktóriám! Elepedek maga után. Nem bírok ki Ön nélkül egy perccel sem tovább. Örökké híve..."
Csak ennyit. Nem többet, csak ezt a néhány szót. Ezt a régi magasztos hangnemet, a levélpapír illatát. 
Legyezővel ülnék színházban vagy operában, lóversenyre járnék, titokban talán még kaszinóba is, és még csak nem is sejteném, mi a biliárd. Udvaroltatnék magamnak, hagy fájjon értem is egy szív, majd engednék, és sétára indulnánk egy párás, fülledt nyári éjszakában.
Milyen lehet, ha már az is kívánatos, ha egy nő bokája kilátszik a szoknya alól? Vagy csak nekem vannak ilyen vágyaim. Azt hiszem ezen hiába rágódom, vagy siránkozom. Maradnak hát a könyvek, meg néhány Radnóti levél hogy tudjam, milyen lehet egy letűnt kor szelleme.