Hiába keresed a placentát. A szülőcsatornád is ép, epidurális érzéstelenítésnek nyoma sincs, mégis megszületett. Mégis ott hever egy újabb erőszakkal vajúdott álom az eddig felgyűlt kupac tetején.
És csak nézed az eget, és esküdni mernék, hogy valami más festette kékre, mint tegnap.
A bögre oldalán lassan lefolyik a fekete méreg egészen a fehér nyomtatópapírig, amin hagytad.
Néha felsír mögötted a hálátlan gyerek: a vágyakozás. Öl beveszed, csak hogy hallgasson, dédelgeted, de tudod, előbb-utóbb visszateszed a többi közé a halomba, mert muszáj. Nem töltheted vele minden idődet.
Eltelik egy nap... kettő...Újabb fájások. Először csak emlékeztetőül, hogy megint jön ,,valami", aztán percenként érkeznek, végül egy nagy fájdalomgombóc vagy Te... ember. Újabb összehúzódás... ismét nem méh, hanem szívtájékon.
Csapda ez.
Vagy ajándék.
Döntsd el magad.
