,,... a hozzám hasonló emberek nem illenek ebbe a világba és a végzet azt mérte reájuk, hogy agyrémekért küzdjenek és haljanak meg. És lassan, lassan úrrá lesz ez a tudat. Keressük a szabadulást, keressük a feledést. Mámor, mámor kell minden áron. Bor vagy csók adja: mindegy. Ránk borul a köd. Haladunk tudat, hit, emlékezés, remény és cél nélkül. De ha a lélek hamvából föléled egy szikra, egy pillanatra eloszlik a köd, s irtózattal látjuk meg a valót. Ilyenkor írom meg egy-egy versemet. Csodálkozik-e, hogy olyan megfejthetetlenül keserűek? A látszat a való átka. A látszat talán engem is élni vágyó embernek mutat, de nem, nem az vagyok... Köszönöm még egyszer szíves figyelmét, tartson meg jóindulatában."
(A.E.)
