Arra vágyom, hogy a langymeleg aszfaltot érezhessem a talpam alatt egy koranyári éjszakán, mikor szabadon szaladok végig a tereken, végig a körúton. Lefeküdnék a Kossuth kockaköveire, nézném a pislákoló fényeket, és semmi gondom nem lenne. Az egész város az enyém volna akkor. Minden búgó galambjával és elhagyott kabátgombjával együtt. Lábujjaim a sóderbe túrnám, és nagyokat kortyolnék a felmelegedett vízből, amit a kezemben lóbálok. Ordítanék néhány félretanult és félrehallott dalszöveget, miközben karjaimat az ég felé tartva az alvó lakótömbök közé kürtölném, hogy minden le van szarva.
