Macskakövek réseibe szivárog a napfény. Napszemüveged mögül is csak hunyorogva tudod követni az útját, de azért megteszed. Majd mikor a lámpa pirosról zöldre vált, elindulsz a zebrán, és bazsalyogva konstatálod, hogy a szemeid előtt apró, színes pöttyök táncolnak.
Narancsízű boldogság van a szádban, meg valami félénk muzsika a füled tövében, miközben egyre jobban szeded a lábad. Kerülgeted a falak mentén szédelgő galambokat.
Már alig vannak a városban. Az a néhány ember pedig, akik mégis, azok galamb-módra totyognak jobbra-balra, aggodalmaskodva vonják össze szemöldöküket. Mindenki ideges. Egymásra morognak, de te kikerülöd őket, nem akarod elveszíteni a nyirkos markodban szorongatott boldogságot.
