Papírsárkány

Szeretném megragadni az eget. Szürke felhőinek bolyhait a talpam alá gyűrném, csak hogy egyszer a fellegekben járhassak. Elterül mégis előttem az eső-áztatta út, és a kezeim nem érnek fel olyan magasra, ahogyan szeretném. Életek haladnak el mellettem egymásba fonódva, én meg úgy érzem, egyre több szál szakad ki belőlem, lyukakat, keléseket hagyva maga után. Olyan, mintha egy futóhomokban lennék. Lábaimat egyre nehezebbnek érzem, lassan térdig ér a homok. A távolban meg látom a kastélyt, amiben a sárkányom vár, hogy megküzdjek vele. Ez a sárkány, hogy mi is, maradjon az én titkom. Megbújik a soraim és a szeplőim között, az összeszorított szemhéjak alatt. Attól tartok, ha egyszer megunja rabságát, letépi láncait, és széles szárnycsapásokkal rászabadul a világra... és tudom... én leszek az első, akit elpusztít.