Szeretem ezeket a vasárnap délutánokat. Az őszi, hűvös levegő lassan mozgatja a függönyömet, miközben én néhány könyvet pakolgatok a polcaimon.
-Vennem kellene egy újabb szekrényt. -morgok, de közben mosolyogva nézem legújabb szerzeményeimet.
A világ tele van csodákkal. És az ilyen ,,burokban" töltött órák segítenek elengedni azokat a dolgokat, amik keserűséget okoznak, és felszabadítják a helyet az olyanoknak, amelyek melegséggel töltenek el.
Néhány arany színű falevelet végigsimítok, miközben óvatosan két lap közé teszem őket. Majd tavasszal megnézem, hogyan teleltek ki, miként száradtak ki az örökkévalóságnak.
Te pedig időközben befejezed a kötött sálat, amit még tavaly kezdtem el. Ilyenek vagyunk mi. Véghezvisszük azt, amit a másik sokáig csak halogat, vagy nem mer megtenni. Azt hiszem te sokszor könyörtelenebb is vagy, mint én. Máskor pedig empatikusabb. Többször kellene rád hallgatnom, tudom. Mégis az ember a saját hibáiból tanul.
A fejeden lévő fejhallgatódból egy The Civil Wars szám dallamát hallom. Szeretem elnézni, hogy nyugodt vagy.
Az ősz eddig még minden évben változást hozott magával. Remélem az idei mindkettőnk számára boldogságot, szeretetet, megértést tartogat. Mert tényleg csak így érdemes élni.
