Mindenkinek vannak titkai. Egyeseknek porosodó csontváz a szekrényben, másnak morzsa a szőnyeg alatt, és néhányan szeretik a fiókba tolni. Egy azonban az összesben egy és ugyanaz. Az, hogy rejtegetjük. Hiszen ki szereti kiteregetni a szennyesét a kerítésére, hogy aztán minden arra járó idegen, szomszéd és utazó lássa és hallja, hogy melyek a ,,csúnya" foltok az életünkben?
Olyan ez, mint a beszáradt vér, miután elvágod a kezed. Kimosod a törölközőt, amivel elállítottad a vérzést, de arra a vacak textildarabra soha nem fogsz tudni ugyanolyan szemmel nézni, mint azelőtt. Mert minden alkalommal, mikor előkerül, érezni fogod a húsodba vágó pengét. Éppen így nem tudják elfelejtetni magukat a titok. Azok mindig ott lapulnak, még ha elrejtve is. Zsigereinkben érezzük, hogy valami hibádzik.
Vannak azonban titkok, lopott csókok, ölelések, kedves szavak, amik később kiderülnek, és a legkevésbé sem bánjuk, hogy kikerültek a kirakatba. Néhány titkot pedig csak azért rejtegetünk, mert félünk megosztani másokkal. Nem akarjuk, hogy ellopják tőlünk a pillanatokat. Ezek a titkok a legédesebbek egész életünk során.
