2014. október 31., péntek

Ajtó a Holdba

A szavak olykor úgy csapódnak le, akár a jódkristályok a kémcső szélén. Távol vagyok most mindentől. Lábamnál néhány fonalgombolyag tekergőzik, akár az életem. Az asztali lámpa fénye csak a szobám egy szeletét világítja be. Árnyak futnak szét a padlón, törnek meg a szőnyegen és a bútorokon.
Ha a Holdból most ajtó nyílna, gondolkodás nélkül belépnék. Képekkel tölteném meg a belsejét, ujjbegyemmel festenék a falaira, de nem csak ,,arany és ezüst színekkel".Lábam alatt meleg fű sarjadni zölden, lábujjaimat belefúrnám, sehol nem volnának sarkok.
Az égen csillagok helyet lampionok lógnának narancs és vörös fénnyel, egy feneketlen asztalfiókban könyvek ezrei bújnának el. De én magam soha el nem rejtőznék többé. A napszemüvegem összetörném, egész nap csak kényelmes ruhákban járnék, hajamat a fejem tetejére tornyoznám, mint Lunaris királynője.
Az én égitestem külseje kráterekkel lenne tele, hogy soha senki ne akarja elvenni tőlem. Ha a Holdban laknék, talán lenne egy nagy ablakom. Esténként beállnék elé és lenéznék a világra, hogy emlékeztessem magam, miért is térjek vissza többé.
És ami a saját Holdamban a legfontosabb:
Senkit, soha be nem engednék. 

A csodás kép forrása: itt