2014. október 20., hétfő

Hálózati

Az eső vékony függönyként tapad az ablakra. Ujjaimmal összekötöm a legördülő cseppeket, olyan, mint az erek halovány hálózata. A tüdőmből kiszakadó levegővételek időről időre bepárásítják az üveget egy folton, én pedig betűket, mintákat rajzolok bele. 
Fejemben verssorok futnak több hangsávon. Rejtett asszociációk kergetik egymást, meg álmokon átívelő alliterációk.
Olyan régen vetettem már papírra ezeket. Akár, mint születésre váró formátlan alakok, kézen fogva egymást láncot alkotnak bennem. 
Odakintről a szél átbújik az ablakkeret repedésein, hajszálaimat felfelé fújják, amerre gyakran a fantáziám szárnyal. Melegem van. Meztelen talpam a parkettának nyomom, homlokomat az üvegnek. Mintha lázam volna... Hátamon végigcikázik a hideg, nem hagy pihennem. Érzem, hogy arcomon lázrózsák gyúlnak, kezem elvonási tünetként remeg. 
Annyira hiányzik, hogy írjak. Csak szavakat véssek egymás után, értelmesen, vagy értelmetlenül, nem fontos. Csak távozzon belőlem ez a sok felgyülemlett mondanivaló!
Azt hiszem ti is a lapjaimon lesztek, ha egyszer ujjaim újra tollat fognak. Mert nincs is szebb annál, mint az életízű, életszerű alakok.

add a caption