Mindannyian leltünk már kincsekre összefirkált padokon. És itt most nem az olyan félmondatokra gondolok, hogy ,,Itt jártam", meg ilyenek, hanem azokra, amelyek valamilyen érzést váltanak ki belőlünk.
Láttunk már néhány sebtében bevésett kezdőbetűt szívvel körülölelve, szurkoló spanyol szavakat egy focicsapatnak, vagy zenekarok istenített neveit. És mikor kedvenc zenénk sorait olvashatjuk, melyet valaki kék filctollal írt fel a padra, akkor magunkban dudorászva folytatjuk a dalt.
Na meg az időgyorsító gomb, amit hiába nyomkodok, nem működik. Az óra ugyanolyan lassan vánszorog.
Egy vallomás nyomán kiderül, hogy a tanár-diák viszony nem is csak a pornókban létezik, meg hogy valaki a ,,suicid"-ed viccesnek tartja, pedig nem az.
De vajon a ránk, és belénk vésett szavak eltűnnek az évek során? Nekieshetünk hipóval anélkül, hogy a minket bevonó lakk megsérülne?
És ahogy ezeken a mondatokon gondolkodom, kezembe veszem a tollam, és a füzetem mellé, a fafelületre felírom, hogy ,,Billy Talent". Hogy miért pont egy zenekar nevét? Mert nem akarok magam mögött valami komolyat hagyni. Hátha valakiből ez a név is kivált érzéseket. Egy koncert utánozhatatlan hangulatát talán, vagy estét, mikor csak kiüresedve hallgatta a zenéiket.
