Úgy érzem, sokszor túl sok a gyűlölködés: a ,,leszarom" félmondatok, a ,,nem érdekel" vállvonogatások, a szemforgatások, a legyintések. Sokan csak akkor boldogok, ha mások nem azok, mert ezáltal különlegesnek érezhetik magukat. Mások örülnek a legjobb barátok, rokonok, ismerősök boldogságának.
Mi is a boldogság? Kezdhetnék itt fejtegetésekbe, de azt úgyis megteszik helyettem mások. Én csak annyit szeretnék elmondani, hogy a boldogság akkor is létezik, ha épp nincs a markunkban. Kéreti magát, azt akarja, hogy keressük meg és harcoljuk érte, mint egy rossz gyerek. És ez a kutatás sokszor tövises bokrokon át halad, amelyek megtépáznak minket, máskor csak az ölünkbe pottyan, mikor megunja önző kis játékát.
De őt nem lehet elérni irigységgel, a ,,leszarom" félmondatokkal, a ,,nem érdekel" vállvonogatásokkal, a szemforgatásokkal, sem a legyintésekkel. Mosolyogva kell tűrnünk, hogy éppen másnál vert tanyát, mert a szívünk mélyén mind tudjuk, hogy előbb-utóbb úgyis visszatér hozzánk.
