Kétharmados többség. Valami ilyesmi kellene nekem minden döntéshez, azonban folyton magamra maradok, és egyedül kell kimondanom, hogyan tovább. Azt hiszem erre szokták mondani, hogy mindenki a maga sorsának kovácsa.
Érzem a levegő rezdüléseiben, hogy hamarosan ismét itt az idő, hogy válasszak, melyik elágazáson szeretnék továbbhaladni.
Nem állok be a sorba, és nem húzom meg magam a hátsó sorban. Túl sokáig hunyászkodtam meg!
Amit nekem kínálnak, ezután elveszem, ha kell: elragadom.
Úgy érzem, a markomba tudnám zárni a napot, hogy a talpam alatt futó utat egy pillanat alatt feltörném.
Az ember kevés pillanatban érzi magát reménytelinek, félelem nélkülinek. De ha eljön ez a nap, meg kell fogni, és mélyen a szekrénybe zárni, hogy ne szökhessen el. *csalfakisszörnyeteg*
Ha pedig valaki el akar bizonytalanítani? Harapj belé! De soha ne mutasd ki, hogy ki vagy, mert egy óvatlan pillanatodban ő lesz az, aki felzabál. Ezért hát, légy óvatos, nézz a hátad mögé, hiszen onnan érkeznek a legnagyobb rohamok.
Légy bátor, és hidd el: BÁRMIRE KÉPES VAGY!
