2015. május 12., kedd

Csodabogár

Ma elgondolkodtam rajta, hogy vajon csodabogárnak hisznek-e a boszorkányszínű hajammal, az orrkarikámmal, a fecskével az alkaromon. Vajon megszólnak-e a hátam mögött ebben az apró faluban, ahol mindenki ismer mindenkit, de legalábbis a szülők biztosan.
És ha csodabogárnak tudnak be, akkor kellene, hogy ez érdekeljen? Mert eddig soha még csak eszembe sem jutott a gondolat. Csak ma, ahogy egy szomszéd kislány a kerítésen állva Csókolom-ot köszönt. Ott, a labdarózsák alatt jutott eszembe, hogy talán az idősebbek már nem néznek rám olyan jó szemmel, mint mikor gyerek voltam. 
De szeretem, hogy hetente három város között ingázom, hogy idehaza lovaskocsikat látok, Debrecenben villamost, Nyíregyházán biciklit. Azt hiszem jó, ha az ember több irányba szakad. Persze csak addig, míg élvezi azt. Én szeretem ezt a három helyet. A köztes utazásokat, a melegre váltott tavaszi estéket, a végigzenélt délutánokat, a kedves idegeneket. 
Amikor a barátimmal szóba kerül az egyetem, a munka, a magánélet, mindig azt tanácsolom, hogy hagyjunk időt saját magunkra. Arra az életünkre, amit mással nem osztunk meg. Olvassunk és táncoljunk, feküdjünk ki a frissen vágott fűre, együnk jóízűen... Ami csak jól esik a léleknek!
Mert mindannyian csodabogarak vagyunk valamilyen szinten. Ha pedig valaki más mondja ezt ránk, legyintsünk nyugodtan. Senki sem tudja ugyanis, hogy pontosan honnan jöttünk, és hová tartunk! Ennyi szeszélyességet pedig engedjünk meg magunknak nyugodtan!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése