Ujjaimmal követem a kockás abrosz szabályos, fehér vonalait. Egy tálcán a kezem mellett két üvegpohár áll szájjal lefelé, mellettük teli szódásüveg. Csak arra vár, hogy szörpöt készítsünk belőle, mint a fülledt nyári délutánokon mindig.
A kitárt ablakokon be-beáramlik a levegő, de csak meleget hoz magával, meg néhány legyet, amit utána egész éjjel hallunk zümmögni. Ülünk egymással szemben mozdulatlanul. Nem mozdulunk. Néha egy-egy pillantásból megértjük, mit akar a másik. Mire gondol.
Nézem egyre ráncosodó homlokod, idősödő kézfejed. Lassan mindenkin átszalad az idő. Csak maga mögött hagyja ezeket a nyomokat, mint amilyenek a szarkalábak, meg a sajgó fájdalom az ízületekben.
Hallom, hogy magadban dúdolni kezdesz. Észre sem veszed, hogy elhümmögsz néhány sort a Vén cigányból. Én meg tenyerem mögé rejtem a mosolyomat. Nem kell mindent észrevenned.
A kamrából egy üveg bodzaszörpöt hozok, mindkét pohárba egy-egy ujjnyit öntök, majd a szóda hangos szörcsögésével feltöltöm.
Csöndben iszogatunk tovább, nézem fakó tekintetedet, azt, ahogy mögöttem a konyhaablakon a kertre nézel. Pedig nincs mit látni. Csak néhány elszáradt borsótő, egy nyári konyha zárt ajtókkal. De látom rajtad, hogy szembogarad mögött emlékek táncolnak összezsugorodva. Együtt töltött őszi reggelek, téli esték, tavaszi hajnalok, nyári délutánok. Olyan napok, mikor csak voltunk ebben az igazságtalan életben. Mert sokakkal bizony igazságtalan... Még ha nem is mindenkivel.
Sosem tartottam a saját útjaimról, hogy a sors, vagy a mindenható ,,szemétkedett" velem, de látom az ismerőseim, és látlak sokszor téged is, hogy nem vagy boldog. Hogy rajtunk kívül eső dolgok irányítják az életünket, mi magunk meg csak belecseppenünk és elkeveredünk, mint a bodzaszörp az imént.
Szeretném azt hinni, hogy a most táncoló emlékek csak jókat idéznek, és hogy én magam is fontos szerepet játszom bennük.
Kezemmel felborítom a még félig teli poharat, a színtelen folyadék lomhán terül el az abrosz vízhatlan felületén. Rám nézel, mintha kiszakítottalak volna valami kellemes, pihentető álomból. Nadrágod zsebéből két zsebkendőt húzol elő, felitatjuk a szörpöt.
-Kár érte!
-Mint annyi mindenért!
