Különös, hogy a legbecsesebb élményeinkre a legváratlanabb helyeket bukkanunk rá. Mondjuk egy koncert közepén, miközben a körülötted álló emberekből izzadság párolog, és a füled nyolc hangsávon zúg folyamatosan. Tornacipődben a lábujjaid izgatottan ugranak görcsbe és engeded, hogy minden történjen a maga útján.
Azt olvastam, hogy az emberek többsége boldogabb, ha a pénzét nem tárgyakra, hanem élményekre gyűjti. Mostanában kezdtem el megérteni, hogy miért is... Emlékezni, meg megélni azt az életet, amit kaptál a szülőszobán mondjuk huszonhárom éve.
Sötétkéken villog előttünk egy lámpa, sugarában porszemcsék táncolnak, mint egy hullámzó tömeg. Néhányan nekem ütköznek. Felkacagok. Nem zavarnak a csapódó hajszálak, az ordító férfi-és női hangok. Csak ugrálok egy helyben, arcom az ég felé fordítva, és arra gondolok, ha így élhetnék, -ilyen felszabadult boldogságban mártózva -nem is lenne olyan rossz meghalni a fináléban.
Ilyenkor születnek meg a nagy ígéretek. Az eskük meg a fogadalmak. Ilyenkor és nem valami elcseszett szilveszter éjszaka.
Kezek lendülnek a magasba, néhányan szappanbuborékot fújnak a magasba...
Talán az a legkülönösebb az egészben, hogy ezekért a napokhoz foggal-körömmel kapaszkodom. Nem hagyom kitépni belőlem. Még csak azért sem!
Veronika! Örülök, hogy itt vagy, még mostanában csak csendesen figyelsz is. Sokat tanultam tőled. Legfőképpen azt, hogy minden embernek önzőnek kell lennie. Bármennyire is nehéz.
 |
| Kép forrása: weheartit |
