2015. augusztus 20., csütörtök

Esernyők


20 Artsy Best Friend Pictures - BuzzFeed Mobile

Olykor csak annyi kell, hogy két barát ismét megtalálja egymást egy esernyő alatt. A felcsattanó nevetések, elhangzó biztatások között így kerülnek helyre az életünk kis darabjai. Mint a puzzle. Bármilyen elcsépeltnek tűnik, vannak szavak, amik bepattintanak valamit a lelked legmélyén, és utána azt érzed, eltűnt egy űr a sok közül. Sikerült egyet befoltozni!
Az életünk során folyton csak jönnek, majd mennek az emberek. A kitartóak megmaradnak még akkor is, ha félévente egyszer vagy kétszer futunk össze egy kávé erejéig, vagy egy alapos lerészegedésig. Mert a barátságot nem időben, találkozások számában mérik, hanem emlékekben és abban, fel tudjuk-e húzni egymást a sárból, mikor az esernyő alól kicsúszunk bele a ragacsos ingoványba. 
Azt mondják, mi, emberek, társas lények vagyunk. Még azok is, akik remeténk élnek valahol távol Indiában. Épp ezért fontos, hogy a jó barátokat megtaláljuk. Annyian mennek el mellettünk minden nap, hogy igazán nehéz megtalálni azokat, akikre később teljes vállszélességgel számíthatunk. 
De mikor meglátjuk a fényes, auraszerű dolgot, már tudjuk, hogy kik azok, akik mindig ráérnek meginni egy kávét, elmenni velünk moziba vagy vásárolni, koncertre, vagy színházba. Ők lesznek azok, akik előtt merünk majd mackónadrágban meg kócosan beszélgetni egy egész estén keresztül, hogy aztán megbeszéljük a férfiakat és az ő gyengeségeiket, és a nőket - köztünk magunkat is -, akik mindig eltérnek a helyes ösvényről.