2015. szeptember 18., péntek

18.

Szeretem azt hinni, hogy a jó embereket egymás mellé sodorja a szél, és hogy most, ebben a pillanatban pont ott vagyunk, ahol lennünk kell. Bízom benne, hogy annak, akinek a kezében van a mi sorsunk, az tudja, hogy mit csinál, és nem csak valami szadista élvezet vezérli. 
Néha túl sok jelentőséget tanúsítunk jeleknek, máskor meg épp keveset. És sosem tudhatjuk, hogy az ölünkbe hulló falevél mondanivalót tartalmaz, vagy csak véletlen...
A ,,terapeutám" szerint a sok nehézség mind csak megpróbáltatás, ami után valami nagy boldogság jön. Na az majd kihúz minket a posványból! Jó lenne ebben szívvel-meg egy kis lélekkel hinni, de néha elbizonytalanodom. Félek tőle, hogy bennem van a hiba. Hogy én magam vagyok a boldogságom gátja, és túl erősen akarok mindent. Foggal meg körömmel... Valahogy mindig úgy gondoltam a boldogságra, hogy azt mi magunk állítjuk elő. Odafentről megkapjuk rá a lehetőséget, de tennünk kell érte. Még ebben a félhomályos szobában is mocorog bennem a vágy, hogy boldog legyek. És ha mást nem tudok tenni, mint hogy iszom egy pohár teát, hát megteszem. Holnap pedig magamra kapom a rég elfeledett hátizsákom... és nagyra nyitom a szemem!

Untitled