Otthon

Gyereknek érezni magunknak az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Hátradőlhetünk és érezhetjük a gondtalan, családi szeretetet, az ismerős, meleg környezetet, a nosztalgikus zajokat és illatokat, közben pedig olyan dolgok idéződnek fel bennünk, amikről már nem is tudtuk, hogy léteznek. Például, hogy mennyire szeretjük otthon az ereszről lecsepegő eső hangját, a vasárnapi főzés neszeit hajnalban, a kutyánk lelkes csaholását, lábunk alatt a föld őszi-hideg göröngyeit. Ezután mindig kicsit megszakad a szív, mikor újra felnőtté kell válni. Dolgozni kell, hitelt és számlákat fizetni, tervezni, hogy mikor vegyünk házat és mikor jöjjön az első gyerek... A gyermeki otthonunk nagyszerűsége talán akkor képes kiteljesedni igazán, mikor kikerülünk onnan. Ugyanis akkor kezdjük csak el értékelni, mit is veszítettünk el. Azt hiszem, az idővel bölcsebbé is válunk. Megtanuljuk kiélvezni az együtt töltött napokat, el tudjuk rekeszteni a gondjainkat és csak élünk, lebegünk, mint Júlia a város fölött.
Ilyen nekem, mikor hazamegyek.

Holnap

Előttem az asztalon papírzsepi hever ráncoktól gyűrötten. Szorongattam néhány percig, pedig a tüsszentés utóhatásai már rég elmúltak. Böngésztem közben az Országgyűlés működését, amit valamikor kitéve-betéve tudtam, de azóta a sok év alatt egyszerűen kiment a fejemből, majd lazításként pedig pletykára éhesen vetettem magam egy Pussycat Dolls hírre, miszerint mind kurválkodott a siker érdekében. Nagyon meglepő…

Holnap kezdek az új munkahelyen, és csak reménykedni tudok, hogy ez is olyan lesz, mint a biciklizés: hogy nem felejtettem el, amit eddig tudtam. Annak mindenképp örülök, hogy újból hordhatom termoszban a kávét, meg lesz értelme ruhákat vásárolnom, hogy látni fogom, hogyan fordul télbe a város és megismerhetem a környéket. Félek, persze, mint mindig, de eddig is átvészeltem valahogy a nehézségeket, remélem most is így lesz.

Szeretnék újra látni valamit a kezem után, mert a marketing minden energiámat lecsapolta. Megnyirbálta az önbecsülésemet és rengeteg csalódást okozott. Pont, mint egy rossz kapcsolat, nem igaz?

Most energikusnak érzem magam, és örülök, hogy visszacsöppenek abba az életbe, ahol minden nap írni kell, akkor is, ha a Múzsa házon kívül tölti időt. Bízom benne, hogy sokat fogunk utazni. A forgatásokban mindig imádtam az elsuhanó táj bámulása közben megtervezni, mit is vegyen fel a kamera, vagy mit kérdezzek. Félek, mert a közélet nem az én asztalom, hiszen eddig inkább voltam a művészetek és a kultúra melengető ölében. A politika rideg, komor, bár szükséges, épp ezért úgy érzem, még az ismerkedő fázisban állunk, ő meg én. 

Új kezdet ez. Tudat alatt új, rövidebb hajjal, amit már most imádok. Remélem, a munka is ilyen lesz. Nagyon szeretném megtalálni a helyem, ahol egy-két hónap után nem unom el magam, hanem élvezem azt, amit csinálok. Y-generációs probléma lehet ez talán, nem tudom, de ma úgy fogok lefeküdni, hogy holnap nagy nap vár rám.