Kedves Kupidó... a kurva anyád :D

Kedves Kupidó!

 Íme egy post a Valentin-napnak, már csak azért is, mert mindenki meg van érted veszve, és mert a sarki virágboltban már két hete csak a fehér plüssmedvét látom a nagy fekete gomb szemeivel. Mindig azon a gondolatmeneten voltam amin a sztoikus lelkek, hogy az ember nem csak azon egy napon, azon a bizonyos február 14-én szereti a másikat, meg hogy ez csak egy giccses ünnep blablabla.... Mégis tagadhatatlanul jó a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Hogy áll mellettem valaki, még ha néha le is hagyjuk egymást.
A szerelem nem egy egyszerű jelenség de még csak bonyolultnak sem mondanám. Szenvedést okozónak, fájdalmasnak és makacsnak annál inkább. Lehetne inkább ez a művész neved...Kupidó te aztán tudod, hogy basszál ki az emberrel! :D
Látom magam körül az embereket, akik kapálóznak valamiféle szeretet-imitáció után, valami papír után, amibe be lehet csomagolni az embert, és ráhúzni, hogy ,,na most már aztán nekem is van szerelmem".
Hogy ki mennyire szereti a másikat, az nem az ajándék nagyságán múlik. Soha nem azon múlnak a dolgok, bár a férfiak előszeretettel húzzák rá a nőkre, hogy csak a pénzre hajtanak... Ugyan kérem, ezt csak azok mondják, akiket az adott nők visszautasítottak. Ez mindig egy talonban lévő mondat, amit a sértett híúság diktál.
De holnap csak csütörtök lesz, srácok, menjetek a csajokhoz, lepjétek meg őket annyival, hol egyszer csak ott teremtek a semmiből, hogy mondtok valami kedveset, ami melegséget visz a napba. Legyetek kedvesek, értsétek meg, hogy csak nyugalmat kérnek, semmi többet, biztonságot, és ...szeretetet.
Kupidó, holnap hosszú nap elé nézel, fáradtsággal teli nap elé, amiben rád adják a rózsaszín csillámos-strasszos göncöt (Fúj :P), majd egy tegez nyíllal utadra bocsátanak.
Akinek pedig nincs kivel tölteni a Valentin-napot, az se csüggedjen, az a nagy I hate Valentine's Day feliratos cukorral töltött püfölhető pinata még mindig ott lesz, és csak arra fog várni, hogy szétzúzzák. :D

Szeretettel: Egy borzasztóan szerelmes vörös :)



Ui.: Kedves Kupidó, a  kurva anyád :D :D

  ( Hát ez nagyon édes xDDD)

Füst és martalék

     Azt mondod, van egy határod, egy eszmei vonal, amin belül vannak a még elviselhető dolgok, kívül pedig az elviselhetetlenek. Aztán ahogy haladsz előre, szeded a levegőt egyről a kettőre, ez változik. A kívül eső dolgok bekerülnek, mert többet bírsz elviselni, mint azt képzelted, és mindig ott zeng a füledben, hogy a remény hal meg utoljára. Talán majd holnaptól könnyebb lesz. Talán a következő levegővételnél vagy szívdobbanásnál jobb lesz. Vagy legalábbis kapsz ajándékba egy vastag páncélt, amit lehetetlen átszakítani.
     Mindig vágyunk valamire, megállás nélkül, szüntelen. Percekre, pillanatokra, amikre mondhatod, hogy tökéletes volt.

     Beszűkül a világ. Egyetlen pont köré sűrűsödik, összeáll egy megfoghatatlan füstgomolyagba, ami átfolyik az ujjaid között, hiába markolsz bele. Csak az illatát érzed, a színét látod. De ha vak lennél és süket, akkor is tudnád hogy ott van. Menthetetlenül a közelében maradtál. Még akkor is ha a füst mögött lángok vannak, és idővel talán megégsz, ha a füst akarja.
     Nem tudsz és nem is akarsz távolabb lépni. Csak közelebb. Bele a sűrű anyagba, benne rekedni, érezni a melegét, hogy körülvesz, bekúszik a sejtjeidbe, a tüdőd erezetébe, a keringésedbe. És akkor rádöbbentsz, menthetetlen vagy. Úgy általában menthetetlen. Minden ügyetlenségeddel, naivitásoddal, irracionális álmoddal és magas-fokú vágyakozásoddal együtt.
     De a füst bent tart. Nem tol tovább a lángokba, kifelé sem taszít, de a szívedet nem tudod lecsitítani. Mert ott van a lehetőség, hogy kitaszít, pedig te a lángok közé akarsz sétálni önként.


(Tűz... füst... hol a francban van ilyenkor egy szál cigaretta?)

Szomj

           Szeretni csak úgy lehet, ha feladod magad. Ha eladod a lelked úgy, hogy nem kapsz fizetséget. Mert ez áldozatot jelent az áldozat pedig szeretetet.
           Vannak pillanatok, mikor összefacsarodik a szív, könnyeket csal vagy mosolyokat, keserédes emlékeket. Müller Péter szerint a szerelem beteljesületlen.: ,,Minden szerelem beteljesületlen. Csók, ölelés, szüntelen szeretkezés, házasság sem változtat ezen. Örökké szomjazunk a szomjúságra."
          Vannak dolgok, amikből sosem elég. Sosem lehet azt mondani, hogy elég volt, ne többet. Ha valaki tudja azt válaszolni a szeretetnek,a  másik félnek, akkor ott baj van. 
         Nem az a kérdés, hogy hogy lehet elviselni a másikat a kapcsolatban, hanem hogy hajlandóak vagyunk-e. Elfogadjuk-e minden irreális gondolatával, gyengeségével, vagy makacsságával, és keresünk-e megoldást a problémáira. 
        A szerelem az, mikor nem a legjobb tulajdonságokat sorolja fel az ember, ha megkérdezik tőle, miért szereti a másikat, hanem a rosszakat, a buta szokásokat, a felesleges megjegyzéseket, a maró őszinteséget. 
        Mindenki vágyik a szerelemre. Az is, aki kiábrándult a világból, mert tudja, hogy egy másik emberi lény mellett képes lenne kikötni, megnyugodni, és bízni abban, hogy lesz jobb időszak az életben.
        Vannak különbségek az emberek között, eltérések, furcsaságok, de mindenkinek van egy párja.
       Aki várja. 
       Keresi. 
       Figyeli. 
   Mindenkinek.

Tágra nyílt szemek

Világos, hogy miért szeretjük beleütni más dolgába az orrunkat. Mert a saját problémáinkon kívül mindenre szupergyorsasággal találunk megoldást. Nem is értjük, a másik, miért nem látja rendesen azt, amit mi olyan víztisztán. Csakhogy... Akkor van baj, ha ,,sündisznóba" sétálunk. Azaz ilyen esetekben többet ártunk annak a szerencsétlen problémának és tulajdonosának, mint használunk. Ilyenkor persze jönnek részünkről az értetlen arckifejezések, a hablatyolás, meg a kombinálás, hogy miért is nem jött be a számításunk. A magyarázat csupán annyi, hogy az emberek kiszámíthatatlanak.Beleköpnek még a saját levesükbe is. Nem kell ezen meglepődni igazából. 

Minden határidőnaplók, mutatók és számok szerint folyik. Kimarad a spontaneitás, az alkalmazkodó képesség szinte teljesen elkorcsosodik, mert kényelmes a biztonságosat választani. Pedig a biztonság nem feltétlenül jár együtt a helyessel. Lehet jobb kimozdulni kicsit a komfort zónánkból, munkahelyet váltani, barátságokat építeni, vagy tenni tönkre, idegen helyekre menni. Így talán születhetne bennünk valami újszerű, néhány élmény, ami melegséggel tölti meg a testet. 

El kellene néha fáradni. Olyan igazán, hogy meg se bírjunk mozdulni, érezni, hogy a gravitáció lehúzza a testet, és kikapcsolja valami az agyat, ami így szünetelteti a zakatolást. 
Miért nem állunk meg soha egy pillanatra? Miért kell folyton rohanni, aggódni, idegeskedni? Persze én is ilyen vagyok, a legtöbben ebben a cipőben járnak ugyanis, de igyekszem fejlődni, oldani a merevségemet, hogy ne legyek ennyire aggályoskodó és feszült.

Most érzem igazán, hogy menni szeretnék. Csak úgy mosolyogva szaladni, ordítani, énekelni a kedvenc slágereket, amiknek a  szövegére már csak foszlányokban emlékszem. Szeretnék fáradt lenni, hogy aztán röhögve essek az ágyba. Jó hogy esik a hó, jó sár van, hogy hideg, hogy fúj a szél. Miért kell mindig, mindenkinek elégedetlenkedni még az időjárás miatt is? Egyszerűbb olyan dolgok miatt feszültté válni, amiket nem tudunk irányítani?
Hát tényleg nincs semmi más, ami megoldásra vár? :)

,,Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!"

Ragacs

Hagytad már magad csak úgy sodródni? Nem foglalkozni semmivel és senkivel, csak hagyni hogy a tested és a lelked menjen a maga útján, nekiütődjön aminek kell, kanyarodjon, süllyedjen, vagy hullámozzon?

Az emberek mindig tervezgetnem, fogalmaznak, korlátoznak. Hogy magukat vagy mást, az a körülményektől függ. Nehezen engedjük el magunkat. Görcsösen és akaratosan ragaszkodunk régi megszokásokhoz, nem akarjuk levetni őket. Mint egy régi munkahelyet például, vagy a ,,barátokat", akik évekig nem keresnek. És csak rakódik ránk rétegekben, míg lassan ki sem látszunk alóla. Akkor pedig muszáj belekezdeni egy nagytakarításba. Kilapátolni a ragacsos, émelyítő szemetet, és koszt. Hogy aztán szépen tisztán, és lelkileg boldogan vessük magunkat a vízbe.

Már a parton állok. Úgy érzem, könnyebb vagyok. Segítettek az elmúlt napok, rendbe tettem magam, talán most hosszabb időre, mint eddig bármikor. Lehet ezt kellene neked is tenned. Túl fáradt vagy... túl ideges... hajszolt...
Hagyd el kicsit azt az elefántcsont tornyot, amit menedékként használsz. Kell, hogy érjenek a rossz hatások, hiszen csak így tudod a jókat mihez viszonyítani. A gyerekek értik ezt. Értik, milyen gondtalannak, egyszerűnek, kedvesnek lenni.
Te mikor érezted ilyennek utoljára?

 (Párizs.puzzle.párna.popcorn.)